Ünnepekkor és a hideg, téli napokon jól esnek a telt, édesebb ízek.
A Woman Spirit úgy nyújt édesen, fanyarkás, kesernyés ízvilágot, hogy likőrként egyedülálló módon nem tartalmaz hozzáadott cukrot.
Éppen annyira édes, hogy kívánjuk a következő kortyot, viszont gazdag és természetes ízvilágával nem telítődünk.
Alkoholfoka elegendő ahhoz, hogy a családi hangulatban eltöltött finom falatok után jégkockán tálalva mégis felmelegítsen.
Egyedi eljárással készített üveg festése minden asztalon elegánsan mutat és a hölgyek szívesen őrzik meg üresen a konyha díszeként.
Célunk a közeljövőben, hogy az üvegeket begyűjtsük és újratöltsük, minél kevesebb hulladékot okozva.
A díszcsomagolás még elegánsabbá teszi a különleges italt.
Ajándékként a nagy kihívás, hogy meghagyjuk a gyönyörű csomagolásában, vagy egyből ízleljük.
Behúzzuk függönyeinket. Gyakrabban, mert mindenek ellenére, elhidegült barátságaink, megoldásra váró kapcsolataink és szemenszedett házasságaink fejünk fölött futó lidércei ellenére tudjuk a jót. Keressük, akarjuk, várjuk is.
Nem találjuk, de tudjuk, mégis eljön. Meglátogat egy-egy fényes pillanatra. Észrevétlenül, tán a kéményen át érkezik, tán csak bekopog a legnagyobb természetességgel. Van, hogy észre se vesszük, de olyankor is tudjuk, hogy a közelünkben jár. Szeretjük tudni, hinni.
Ilyenkor, decemberben valahogy átvarázsolódik az idő. Persze, hogy nem tudjuk megoldani a temérdek vásárlást, készülődést, munkát, a nagy ünnepi terveket. Időmenedzsmentünk a nulla alatti intervallumban valahol, és teljesen esélytelen, hogy elcsendesülten, jól várakozzunk. Mire is?
De ha mégis, akkor sem, mert rég kicsúszott ujjaink közül a várakozás szentsége. Mondom, egy-egy fényes pillanatra, ha…
Annyi maradt, hogy behúzzuk függönyeinket. Az ügyesebbek gyertyát gyújtanak.
A görögök máshogy tudták az időt. Megkülönböztették a súlyosan ránknehezedő, önmagát lineárisan fölzabáló feladatlistásat, a szürke pillanatok mérhetetlen mennyiségének mulandóságát, mely kronologikus sorrendben darálja be elhibázott akarásainkat. Vasfoga van, erősebb, mint a konzervdoboz. Mókuskeréken közlekedik. Feltűnt, hogy manapság minden antik elképzelést felülmúló sebességgel pusztítja féltve őrzött kincseinket, várakozásainkat. Alig értjük: mire föleszmélnénk, megérthetnénk, már a darálóba kerültek. Embertelen deal. A régiek nem ítélkeztek fölötte, ez az idő nem jó, nem rossz, ez az idő van. Így van. Így kell lennie. Na, ezt az időmértéket ismerjük.
Ilyenkor, decemberben valahogy átvarázsolódik az idő. A multitask-felhő alatt görnyedve van egy-egy pillanat, amikor valahogy átszűrődik a fény. Belevilágít egyenesen feladatlistánk közepébe. Apró villanás, híradás arról, hogy van értelme a keresésnek, akarásnak. Érdemes várakozni. Hogy van a görögöknek az a másik ideje, amikor nem múlik el a pillanat. Vörösmarty ezt úgy mondja, majd ha elfárad a vész haragja. Szóval adódik egy rés a behúzott függöny szövetén és olyan dolgokra vagyunk képesek, hogy isteneknek telik benne kedve. Nem a magunk kedve, talán ez lehet a titka e ritka, fényes pillanatoknak. Divatos szófordulattal minőségi idő, de ezen a görögök jót röhögnének. Maradjunk a Kairosznál, jelentsen az bármit is.
Van az évnek egy rövid (?) időszaka, az advent, mely arra tanít, hogy függönyeinket húzzuk be, gyertyáinkat gyújtsuk meg. Amúgy sötét is van, nagyon sötét, de nem ez a lényeg. Ez a mi időnk, saját mérték szerint mérhető és mérendő idő. Segíthet megtanulni várakozni az időben. Az időt.
Leave a reply